Szakdogaleadás utáni napon kora reggel. Állok a peron. Tanulom a lengyel-angol kisokosból a számneveket. Már húsznál tartok, és különböző sorrendben is fel tudom idézni őket, de a vonat sehol. Mászkálok fel-alá, a peronról a Hala Glównába és vissza, de a késés becsült ideje egyre csak nő.
*
Az egyik elsuhanó ajtó üvegén át egy csíkos pulcsi - ez akár valamelyikük is lehetne, gondolom. És tényleg: ők azok, megérkezett Bandi és Simon Varsóba! A szakdoga-para miatt nem volt időm nagyon örömködni előre, de a várakozás egy órája alatt a nagy tejeskv szürcsölgetése közben észrevettem, hogy nagyon várom őket :)
Ragyogó napsütésben sétálunk hazafelé.
*
Megtelik a konyha velünk és a bögre a csípős paradicsomlés tejjel, a jónehéz barna kenyérről és saliról nem is beszélve :) Már a szobában punnyadunk, amikor felmerül a kérdés: "Sari, miért nem jössz velünk?" Az első pillanatban képtelennek tűnik az ötlet, de az azt követőkben felsorakozó minden ellenérv pillekönnyű: végül kiderül, hogy tulajdonképpen nincsenek is. Mindenesetre úgy teszek, mintha még nem lennék meggyőzve.
*
Simon meg is lepődik, mikor az óvárosi séta után a buszpályaudvar felé veszem az irányt - vegyünk nekem is gyorsan egy jegyet, nehogy lemaradjak a vilniusi buszról!! :)
*
A teljesen semmiből jött kaland bűvöletében rohanok Varsón át - még szerencse, hogy a taxis elfogadta az Eurót is! Azért necces volt, hogy elérjük-e a buszunkat...
De végül ott ülünk rajta. Vár ránk 11 óra kellemesen kellemetlen zötykölődés 450 km-en át Litvániába.

Valahogy így kezdődött!

Bandi és Simon Varsói napjai képekben: picasaweb.google.hu/simon.sari/ElTteUtNa